új magyar irodalom 1945–: 1. Előzmények és irányzatok. A II. vh. utáni irodalmi kibontakozás természetes örökségének tekintette Ady Endre (1877–1919), Móricz Zsigmond (1879–1942), József Attila (1905–37) életművét, de támaszkodott az antifasiszta szellemi ellenállás eszmei örökségére is. A ~ előzményeként 3 nagyobb irányról beszélhetünk: a Nyugat köré csoportosult polgári humanisták, a népi írók és a szocialista eszmék vonzásában alkotók irányairól; ezekhez képest a 4. áramlatnak, a konzervatív hangnak 1945 u. kevésbé volt hatása. – a) A Nyugat körül szerveződő polgári humanista irodalom a →liberalizmus eszméin nevelkedett, és a századforduló után lezajlott irod. forradalom örökösének tekintette magát. A 20. sz. első két évtizedében Ady Endre, a két vh. közötti korszakban →Babits Mihály és Móricz Zsigmond voltak vezéregyéniségei. A Nyugat első nemzedékében Ady Endre, Babits Mihály, →Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád (1886–1928), →Juhász Gyula, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula (1878–1933), →Kaffka Margit, Karinthy Frigyes (1887–1938) tevékenykedett. Közülük csak néhányan, Füst Milán (1888–1967), Tersánszky J. Jenő (1888–1969), Nagy Lajos (1883–1954), Laczkó Géza (1884–1953) élték meg a háború végét. A 2. nemzedék költői: Szabó Lőrinc (1900–57), Fodor József (1898–1973), →Berda József, Nadányi Zoltán (1892–1955); prózaírói: Remenyik Zsigmond (1900–62), Illés Endre (1902–86), →Márai Sándor, Cs. Szabó László (1905–84); a 3. nemzedék költői: →Weöres Sándor, Jékely Zoltán (1913–82), Vas István (1910–91), →Rónay György, Takáts Gyula (1911–), Hajnal Anna (1907–77), →Kálnoky László, Csorba Győző (1916–95); elbeszélői: Kolozsvári Grandpierre Emil (1907–92), Szentkuthy Miklós (1908–88), Thurzó Gábor (1912–79), Sőtér István (1913–88), Ottlik Géza (1912–90). – A 4 nemzedéket →Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes (1922–91), Rába György (1924–), Rákos Sándor (1921–99), Somlyó György (1920–2006) költészete, Mándy Iván (1918–95), Mészöly Miklós (1921–2001) prózája jelentette. A Nyugatban tehát és örökösében, a Magyar Csillagban a humanista hagyomány töretlen maradt. – b) A népi író-mozgalom az 1920–30-as évek fordulóján azoknak az íróknak a munkásságában jelent meg, akik a parasztságra és a paraszti származású v. elkötelezettségű értelmiségre akarták alapozni az ország társad. és pol. átalakítását. Feladataikat Ady Endre, Móricz Zsigmond, →Szabó Dezső ösztönzésére fogalmazták meg: követelték a földreformot, a tőkés és földbirtokos osztályok hatalmi és művelődési kiváltságainak a megszüntetését, a közművelődés demokratizálását, a nemzeti függetlenség védelmét, a német fasizmus terjeszkedése ellen sürgették a dunai népek (magyar, cseh, szlovák, román, délszláv) összefogását. A népi mozgalom részben elfogadta a működő rendszer ideológiáját, így nem lehetett „hazafiatlansággal, nemzetellenességgel” vádolni, uakkor a mozgalom kétarcúvá vált: részt vállalt mind a Gömbös Gyula pol-ját támogató 1935-ös Új Szellemi Front, mind a szoc. és demokratikus törekvésű, 1937-es Márciusi Front küzdelmében. A tábor balszárnyán Illyés Gyula, →Tamási Áron, Darvas József (1912–73), Veres Péter (1897–1970), Szabó Pál (1893–1970) és a falukutató Erdei Ferenc (1910–71), Kovács Imre (1913–80) és →Szabó Zoltán álltak. A jobbszárnyán →Kodolányi János, Féja Géza (1900–78), Sinka István (1897–1969), Erdélyi József (1896–1978), közepén Németh László, a „harmadik utas”, aki mind a marxizmussal, mind a fasizmussal szemben állt, s a minőségszocializmust és a kert-Magyarország gondolatát vallotta. – c) A szocialista irod. az I. vh. ellen tiltakozó antimilitarista mozgalmakban, majd az 1918–1919-es forr-makban született. Ennek az irányzatnak jutott a legnehezebb történelmi szerep. Műhelyei és intézményei (100%, a Munka, a Gondolat, a Társadalmi Szemle és a Korunk c. folyó-ok) idővel az antifasiszta szellemi ellenállás fő szervezői lettek. Vez-jük József Attila, mellette Nagy Lajos, Déry Tibor (1894–1977), Bálint György (1906–43), Gelléri Andor Endre (1906–45), →Radnóti Miklós, Zelk Zoltán (1906–81) állt. Emigrációban (SzU) dolgozott 2 teoretikusa, Lukács György (1885–1971) és Révai József (1898–1959), több költője és elbeszélője: Balázs Béla (1884–1949), Gábor Andor (1884–1953), Lányi Sarolta (1891–1975), Komját Aladár (1891–1937), Hidas Antal (1899–1980), Kahána Mózes (1897–1974), Illés Béla (1895–1974), Gergely Sándor (1896–1966), Lengyel József (1896–1975). Hazai környezetben tevékenykedett: Rideg Sándor (1903–66), Hollós Korvin Lajos (1905–71), Lukács László (1906–44), Zsigmond Ede (1916–44). – A legfiatalabb „munkásíró" nemzedéket Benjámin László (1915–86), Kis Ferenc (1908–64), Vészi Endre (1916–87) képviselte. A szomszédos országokban ezekkel azonos tevékenységet fejtett ki Fábry Zoltán (1897–1970), Sinkó Ervin (1898–1967), Gaál Gábor (1891–1954), Balogh Edgár (1906–96), Nagy István (1904–77), Salamon Ernő (1912–43). Közülük többen nem élték meg a háború végét, de akik életben maradtat, azoknak nagy szerep jutott a ~ küzdelmeiben. A szocializmus eszméi átjárták a ma. avantgárd mozgalmakat és a mozgalmak vezérének, Kassák Lajosnak (1887–1967) munkásságát. Kassák, aki az 1918–19-es forradalmak egyik irodalmi vezéregyénisége volt, műv-ének forradalmasító szerepet szánt, uakkor elutasította a műv. közvetlen elkötelezettségének és pártirányításnak a gondolatát. – Ez a 3 irod. irány a szomszédos országok ~ára is hatott. A nemzetiségi élet és művelődés keretei között képviselői voltak: Csehszl-ban: Győry Dezső (1900–74), Forbáth Imre (1898–1967), Morvay Gyula (1905–98), Egri Viktor (1898–1982), Fábry Zoltán; Ro-ban: →Kós Károly, →Kuncz Aladár, Áprily Lajos (1887–1967), Tompa László (1883–1964), →Reményik Sándor, Bartalis János (1893–1976), Szentimrei Jenő (1891–1959), Molter Károly (1890–1891), Tamási Áron, Kacsó Sándor (1901–84), →Dsida Jenő, Szabédi László (1907–59), →Szemlér Ferenc, Nagy István, →Asztalos István, Gaál Gábor, Balogh Edgár, Méliusz József (1909–95); Jug-ban: Szenteleky Kornél (1893–1933), Szirmai Károly (1890–1972), Herceg János (1909–95), Majtényi Mihály (1901–74), Sinkó Ervin. –

2. 1945–1948: újrakezdés és folytatás. Az 1945 u. hazatért irodalmi emigráció tagjai [Balázs Béla, Gábor Andor, Illés Béla, Gergely Sándor, Lányi Sarolta, Lukács György, Révai József (SzU-ból), Bölöni György (1882–1959, Angliából), Tamás Aladár (1899–1992, Amerikából)] mellett megszólaltak  „belső emigrációban” hallgatásra kényszerült írók is: Déry Tibor, Nagy Lajos. Az irodalmi élet e megelevenedése azonban nem tudta feledtetni a fasizmus és a háború okozta veszteséget. Az 1947: Bóka László (1910–64) szerk-ében megjelent Magyar mártír írók antológiája 72 meggyilkolt, elhurcolt, halálba hajtott író nevét sorolta fel, köztük Bálint György, Fenyő László (1902–45), Forgács Antal (1910–44), Gelléri Andor Endre, Halász Gábor (1901–45), Hevesi András (1901–40), Komor András (1898–1944), Lukács László, Örley István (1913–45), Pap Károly (1897–1945), Pásztor Béla (1907–43), Radnóti Miklós, Sárközi György (1899–1945), Szerb Antal (1901–45), Szomory Dezső (1869–1944) nevét. – Az irod. megújulást a Nyugat, a Szép Szó, a Válasz és a Magyar Csillag oldalain már bemutatkozó írók pályájának kiteljesedése jelezte: Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Somlyó György, Devecseri Gábor (1917–71), Rába György, Rákos Sándor, Örkény István (1912–79), Karinthy Ferenc (1921–92), Sarkadi Imre (1921–61), a népi koll-okból induló Nagy László (1925–78), Simon István (1926–75), Juhász Ferenc (1928–). – A pártok íróegyéniségei hatottak az irod. életre: Lukács György, Révai József, Nagy Lajos, Déry Tibor a kommunista párt, Kassák Lajos és köre a szociáldemokraták, Veres Péter, Darvas József, Erdei Ferenc a parasztpárt befolyását testesítették meg. – Az irod. folyóir-ok is eszerint létesültek: a Magyarok c. folyóir. Debrecenben 1945. IV: indult, VII: Bp-re költözött, szerk. Juhász Géza (1894–1968) irodalomtörténész, majd Kolozsvári Grandpierre Emil. A lap a volt nyugatosok, a népiek, a szocialisták, az induló fiatalok írásait is közölte. A folyóir. már mozgalmak, irányzatok szerint tevékenykedtek. A fiatal írók Új Hold  c. lapja 1946–48: a polg. humanizmus hagyományait, főként Babits Mihályt követték. Szerk. Lengyel Balázs (1918–2007); társszerk. Mándy Iván, Pilinszky János, Rába György; munk. Lakatos István (1927–2002), Nemes Nagy Ágnes, Örkény István, Rákos Sándor, Somlyó György, Szabó Magda (1917–), Szabolcsi Miklós (1921–2000), Végh György (1919–82), Vidor Miklós (1923–2003). – A polg. humanizmus örökségét felfvállalta a kat. →Vigilia, 1946 u. →Sík Sándor, majd →Mihelics Vid, Rónay György, →Doromby Károly és →Hegyi Béla szerk. – 1946: a népi írók körül alakult újjá Válasz, mely 1934–38: is már a földreformért, a parasztság szellemi felemeléséért küzdött Sárközi György, majd Illyés Gyula szerk-vel. Munk.: Németh László, Kodolányi János, Szabó Pál, Veres Péter, Bibó István (1911–79); a korábbi nyugatosok közül: Szabó Lőrinc, Illés Endre, →Keresztúry Dezső, Jékely Zoltán, Weöres Sándor, Szentkuthy Miklós; Pilinszky János, Lakatos István, Kormos István (1923–77), Sarkadi Imre, Márkus István (1920–97). – Illyés Gyula szerk-ében a Magyar Csillag a m. paraszti életforma hagyományainak ápolását tekintette elsődlegesnek. Ugyanezzel a szándékot követte Karácsony Sándor (1891–1952) szerkesztésében az 1947–48: megjelenő Új Szántás c. – Avantgárd irányzatot képviseltek Kassák Lajos folyóir-ai, a Tett, a Ma, a Dokumentum és a Munka; az Alkotás a kortárs irod.,  képző-, zene- és színházműv. modern irányzatainak a bemutatását vállalta. Munk.: Kardos László (1898–1987), Kárpáti Aurél (1884–1963), Schöpflin Aladár (1872–1950), Szabolcsi Bence (1899–1973).

Kassák Lajos főszerk-ében jelent meg 1947–48: a Kortárs c. folyóir., a szocdem. párt művelődéspolitikájának és íróinak fóruma, mely nagy szerepet vállalt a modern hazai és külföldi képzőművészet ismertetésében. Munk.: Hárs László (1911–78), Fejtő Ferenc (1909–), Ignotus Pál (1901–78), Justus Pál (1905–65), Kállai Ernő (1890–1954), Nádas József, Németh Andor (1891–1953), Palotai Boris (1904–83), Reményik Zsigmond. – A szociáldemokrácia íróit gyűjtötte össze a Kovai Lőrinc (1912–86) és Gáspár Géza (1888–1961) szerk-ében 1947: megjelent rövid életű Új Gondolat. – Benedek Marcell (1885–1969) és Kassák Lajos szerk. az 1895: indult, 1945: újjáalakult Új Idők c. irod. hetilapot, melyet korábban →Herczeg Ferenc szerk. Fiatal írók munkáit gondozta az 1931–48: működő Diárium; Kenyeres Imre (1911–62), Máté Károly (1896–1987) szerk. – A marxista értelmiség az 1946–50: működő Fórum körül csoportosult. Szerk.: Vértes György (1902–76), Darvas József, Lukács György és Ortutay Gyula (1910–78). A folyóir. a koalíciós korszak teljes szellemi életének gondozását feladatának vállalta. A szoc. kulturális átalakulást szorgalmazta az 1947: alakult, 1949 u. vezető szerepet kapott Csillag (szerk. Benedek Marcell, Déry Tibor, Kassák Lajos, Nagy Lajos, Nagy István, Szabó Pál); és 1945–48: a Valóság, mely kezdetben a M. Demokratikus Ifj. Szövetség (MADISZ), majd a Népi Koll-ok Orsz. Szövetsége (NÉKOSZ) folyóir-a volt, főszerk. Szabó Zoltán, szerk. Márkus István, 1947-: Lukácsy Sándor (1923–2001). Munk.: Fekete Sándor (1927–2001), Király István (1921–89), Klaniczay Tibor (1923–92), Köpeczi Béla (1921–), Somlyó György, Szabó Árpád (1913–2001), Szabolcsi Miklós, Szigeti József (1912–86), Vitányi Iván (1925–). Tanulmányai, vitacikkei a demokratikus átalakulás, a tervgazdálkodás, a falukutatás, a népi mozgalom, a kelet-közép-európai nemz. együttélés kérdéseit szólaltatták meg. –

A kommunista írók hangját hallatta a Keszi Imre (1910–74) szerk. Emberség 1947: megjelent néhány száma. A „Munkásírók" fóruma volt a Külváros, 1947: Földeák János (1910–97) szerk. Pesterzsébeten.

A modern irod.–műv. törekvéseknek adott teret 1946–48: a Nagyvilág, a M-Fr. Társaság lapja, Gereblyés László (1904–68) szerk. Hazai munk.: Bölöni György, Déry Tibor, Füst Milán, Gyergyai Albert (1893–1981), Illyés Gyula, Kassák Lajos, Laczkó Géza, Lukács György, Cs. Szabó László. – A világirod. tájékozódást, különösen a szomszédos népek irod-ának megismerését szolgálta az 1947–48: megjelent Déli Csillag, a M–Jug. Társaság folyóir-a, szerk. Csuka Zoltán (1901–84) és Haraszti Sándor (1897–1982). – A vidéki lapok között fontosabbak: Sorsunk (Pécs, →Várkonyi Nándor szerk.), Tiszatáj (Szeged, Madácsy László [1907–83] szerk.); Délsziget (Hódmezővásárhely, Moldvay Győző [1925–96], Vöröss István [1922–47] szerk.), Vándortűz (vidéki irod. társaságok, 1946–49). –

Irodalomszervező szerepűek lettek a napi- és hetilapok is: a Szabad Nép (szerk. Révai József) és a Fényszóró (szerk. Balázs Béla) a kommunista pártot, a Népszava, a Világosság és a Szivárvány a szociáldemokráciát, a Szabad Szó a parasztpártot, A Kis Újság, a Politika és a Reggel a kisgazdapártot, a Világ a polg. demokratákat (szerk. Supka Géza [1883–1956]) képviselte. – A könyvkiadás magánvállalkozói rendszere, az Athenaeum, Franklin, Révai, Dante, Püski Sándor (1911–) és Cserépfalvi könyvkiadója egy ideig 1945 u. fennmaradtak, a Singer és Wolfner helyébe az Új Idők Kiadó lépett. Az Egy. Nyomda, az Officina, a Hungária és a Misztótfalusi Könyvkiadó a fiatalokat pártfogolta. Pártokhoz kötődött a komm. Szikra és az Új M. Kiadó, a szocdem. Népszava Kiadó és a parasztpárti Sarló. – 1945. II: alakult a Magyar Írók Szabad Szervezete Boross Elemér (1900–71) színműíró közreműködésével. Az első közgyűlés 1945. VII: Magyar Írók Szövetségére változtatta a szervezet nevét. Feladatának tekintette a különböző irányzatok munkájának egyeztetését és az írói érdekek védelmét. Első elnökei: Gergely Sándor, Illyés Gyula, Kárpáti Aurél. Főtitkárai: 1945–46: Boross Elemér, 1946–49: Barabás Tibor (1911–84). –  Az irodal-nak a nemzeti életben, vmint a művelődésben játszott szerepét ismerték el a műv. díjak: a Baumgarten-díjat 1946–49: is kiosztotta a Schöpflin Aladár irányította kuratórium. 1948: az 1848-as forradalom 100 é. évf-ján alapították a Kossuth-díjat. – Az irod. közéleti szerepének fontosságára mutattak rá azok a többségükben pol. töltésű viták, melyek a polg. irod. értékei, a népi írói-mozgalom tevékenysége, az avantgárd szerepe, az újabb fil. és műv. irányok (egzisztencializmus, szürrealizmus, képzőművészeti absztrakció) körül folytak. volt. A polg. pártok és irányzatok nyugati típusú polg. demokráciát, a baloldali pártok népi demokratikus átalakulást sürgették. A vitákban Lukács György és Révai József vállalt jelentős szerepet. Mindketten eszmei egységet követeltek az alapvető társad-nemz. kérdésekben, ami az ~ elvi egységének a létrehozását is elő mozdítaná.

3. 1948-as fordulattal kibontakozó „kultúrforradalom" napirendre tűzte az ~ szoc. átalakítását is. A különféle irod. irányzatok helyébe a marxista-leninista irod. egyeduralma lépett; átalakult a M. Írók Szövetsége (eln. 1951–53: Darvas József, titkára 1949–51: Devecseri Gábor; 1951–53: Kónya Lajos [1914–72]), a sajtó és a könyvkiadás szerk-e, megszűnt 1948: az Alkotás, a Kortárs, az Új Hold, a Valóság, a Nagyvilág; 1949: az Új Idők, a Magyarok, a Válasz; 1950: a Fórum, átalakult a Csillag: Király István szerk-ében  a szoc. realizmus műhelyévé vált, 1950. IX: Aczél Tamás (1921–94) vette át a lapot. 1950: indult az Irod. Újság (Illés Béla és Molnár Miklós szerk),  és a Művelt Nép (Erdei Sándor, majd Darvas József, Mesterházi Lajos (1916–79) szerk.); a Szabad Nép a Magyar Dolgozók Pártjának, a Népszava a Szakszervezetek Orsz. Tanácsának, a Magyar Nemzet a népfrontmozgalom újsága lett. A Dolgozó Ifjúság Szövetsége és az Írószövetség 1952: indította meg az Új Hang c. irod. és kritikai folyóir-ot (Benjámin László, Fekete Sándor, Erdei Sándor, Földeák János szerk.), mely a fiatal íróknak kívánt teret adni, s támaszkodott a népi mozgalom és a polg. humanizmus képviselőire is. Mindez bizonyos esztétikai konzervatizmussal párosult, Révai József és Horváth Márton (1906–87) „Lobogónk Petőfi” jelmondata alatt, mely 19. sz. eszményt állított követendő mintának. – A könyvkiadást államosították, 1949: kezdett dolgozni a Népművelési Minisztérium Könyvkiadó Osztálya, 1950: új áll. könyvkiadóvállalatok: a Szépirod. Kiadó az irod. művek (klasszikus és élő) az Új Magyar Kiadó a szovjet irodalom bemutatását vállalta. – E változások átalakították megváltoztatták az ~ témáit: előtérbe került a dolgozó ember, a szoc. termelőmunka és a múlt szabadságharcos, még inkább forr. hagyománya. Az új irodalompolitika hirdette a m. irod. szoc. nemzeti egységét és a szoc. irányzat monopóliumát. A fiatalok és polg. humanisták, népiek közül az új eszmeiséghez csatlakozott Sarkadi Imre, Örkény István, Karinthy Ferenc, Urbán Ernő (1918–74), Juhász Ferenc, Nagy László, Simon István, Darvas József, Szabó Pál, Veres Péter, s történelmi drámáival Illyés Gyula. 1949: az Írószövetség tagrevíziója az irod. élet peremére szorította, ill. némaságra ítélte Füst Milánt, Tersánszky J. Jenőt, Laczkó Gézát, Szabó Lőrincet, Fodor Józsefet, Illés Endrét, Vas István, Weöres Sándort, Jékely Zoltánt, Németh Lászlót, Tamási Áront, Kodolányi Jánost, Ottlik Gézát, Mándy Ivánt, Pilinszky Jánost. Az 1918–19-es forradalom megítélése is megváltozott, így Kassák és az avantgárd is háttérbe szorult. –

Az „új" irodalompolitikát 1949: a Lukács-vita nyitotta meg.

Lukács György szerint a szoc. társad. átalakulásnak nyitott szövetségi politikával kellett végtelen folynia, támaszkodva a plebejus humanizmusra, vmint a népi demokratizmus erőire. Nagyrealizmus elméletében helye volt a haladó polg. irod-nak és művelődési hagyománynak is. A vitában Lukács ezen elveit az támadták Révai József  „Megjegyzések irodalmunk néhány kérdéséhez” c. előadásának kultúrpolitikai alapelvei nyomán. – Az irod. fő gondja azonban a sematizmus volt minden következményével együtt. Maga Révai József  két fórumon is föllépett ellene, Déry Tibor, Benjámin László, Juhász Ferenc érveikkel támogatták. Mindez csak tüneti kezelésnek bizonyult, mert mögötte az a voluntarizmus működött, amely minden áron eltakarta a társad. valóságos gondjait és torzulásait. Ezért újabb és újabb viták következtek, pl. Juhász Ferenc és Sarkadi Imre művei, Déry Tibor Felelet c. regénye körül. –

Az ~ azonban ezekben az években is megtermette maradandó értékű gyümölcseit, amint ezt Illyés Gyula versei és tört. drámái; Déry Tibor Felelet c. regénye; Veres Péter Próbatétel-e; Rideg Sándor Sámson, Illés Béla Honfoglalás c. regénye; Szabó Pál, Sarkadi Imre írásai; Juhász Ferenc Apám c. elbeszélő költeménye; Benjámin László, Simon István versei, Veres Péter Almáskert-je, Urbán Ernő Uborkafa c. szatírája bizonyítják. –

A Sztalin halála utáni változásokat mutatta 1954. III. 15: a Szabad Nép szerk. cikke, amely a „nagyobb szabadság – nagyobb felelősség” jelszavával hirdette meg a kibontakozás lehetőségét, és 1954. VII: az Írószövetség közgyűlése, ahol az eln. tisztet 1953: Veres Péter vette át. Titkára Erdei Sándor, 1955. VII–1956. IX: Tamás Aladár, makd ismét Erdei Sándor. Megszólaltak a korábban félreállított írók, a népi mozgalom, a Nyugat és az Új Hold képviselői. 1955 k. új költők és írók is felléptek: →Fodor András, Váci Mihály (1924–70), Garai Gábor (1929–87), Csoóri Sándor (1930–), Szécsi Margit (1928–90), Sánta Ferenc (1927–), Kamondy (Tóth) László (1928–72), Szabó István (1931–76), Galgóczi Erzsébet (1930–89), Csurka István (1934–), Moldova György (1934–). – Változott a kv-kiadás is, a Magyar klasszikusok kvsorozattal elutasított művek jelentek meg: Illyés Gyula, Vas István, Benjámin László, Németh László, Kodolányi János, Tamási Áron művei. 1955: a Magvető Kiadó az élő irod. gondozója, az Irod. Újság és az Új Hang viták, irod. csatározások fóruma lett. A szegedi Tiszatáj 1947-: dél-alföldi írók munkáit és a szegedi irod. hagyományokat gondozta (→Tömörkény István, →Móra Ferenc, Juhász Gyula). 1955: indult a debreceni Alföld, az Írószövetség debreceni csoportja Építünk (1950–1954) c. almanachjának utódjaként. Koczogh Ákos (1915–86) szerk. A helyi (Csokonai [1773–1805], Ady, Móricz, Oláh Gábor [1881–1942], Gulyás Pál [1899–1944]) irod. örökséget ápolta. 1952: indult Pécsett Szántó Tibor (1928–70) szerk-ében a Dunántúl, többek között Csorba Győző, Takáts Gyula műveit gondozta. – Az átalakulás legfontosabb következménye volt, hogy helyreálltak az irod. esztétikai normái, előtérbe kerültek a dokumentáló műfajok: a riport, az irod. szociográfia. Újra téma lehetett a magánélet, a személyes érzések, s a kötelező optimizmus után a költői személyiségben megjelent a kételkedés, a keserűség, a zaklatottság. A korábban háttérbe szorított stílustörekvések erőre kaptak, így a népi írók szociografikus relizmusa, a nyugatosok elemző lélektani ábrázolása, s az „újholdas" próza személyes nyelvezete. A közérthetőség-igényt a műv. hitelesség és egyéniség elve váltotta föl. Ezekben az években született meg a költészet új irányzata, a látomásokat, a mítoszokat megjelenítő folklorisztikus költői beszéd: két személyes változatát Juhász Ferenc és Nagy László hozta létre. – A vitákban pol. téren is megszületett az „írói ellenzék” (Déry Tibor, Háy Gyula (1900–75), Zelk Zoltán, Benjámin László), melyet a pártvezetés 1955. XII: határozatban elítélt, de ez csak emelte a szembeforduló írók jelentőségét. Az Írószövetség pol. vitafórummá vált, melyet 1955–56: főként a Király István vezette Csillag, és a Simon István, Bodnár György szerk. Új Hang vállalt fel, részben a népi irod. nagy egyéniségei (Illyés Gyula, Veres Péter, Szabó Pál, Németh László), részben a szoc. irod. fiatal nemzedékének  (Juhász Ferenc, Nagy László, Simon István, Sánta Ferenc, Szabó István, Kamondy [Tóth] László) megszólaltatásával. – 1956 nyarán, majd az Írószövetség szeptemberi kongresszusa már nemcsak a pol. vezetést, hanem a szoc. társad. kialakult intézményeit és szerkezetét is bírálta. A szoc. társadom megújításának igyekezete és az ezzel szembeforduló erők megosztották a m. írói társad-at. 1956 utolsó hónapjaiban az Írószövetség a „Gond és hitvallás” c. nyilatkozatában szembehelyezkedett Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánnyal, mely 1957 elején az Írószövetséget megszüntette. –

4.1957 után a szoc. irod. monopolhelyzete fokozatosan megszűnt, kezdett szóhoz jutni minden humanista próbálkozás: a népi mozgalom, a polg. megnyilvánulások és a kat. progresszió is. 1957: Bölöni György elnökletével megalakult az Irod. Tanács, mely a párthoz hű írókat tömörítette. Újjászerveződöt az Írószövetség is. Az alakuló közgyűlésen, 1958. IX. 25: eln-nek Darvas Józsefet, titkárnak Dobozy Imrét (1917–82) választották. A fiatal írók szervezeti életéről és érdekvédelméről a korábbi Fiatal Írók Munkaközösségét felváltó Fiatal Írók József Attila Köre gondoskodott. – 1957: indult az Élet és Irod. c. hetilap, 1959–63: az Írószövetség lapja [első főszerk. Bölöni György, szerk. Mesterházi Lajos, majd Szabolcsi Miklós, Dobozy Imre, Garai Gábor, Nemes György (1910–98), Jovánovics Miklós (1932–2002), Faragó Vilmos (1929–)]; és a Kortárs, mely a megszűnt Csillag feladatát vette át [első szerk. Darvas József és Tolnai Gábor (1910–90), 1962: Király István, 1964: Simon István, 1971: Kovács Sándor Iván (1937–)]. – Gereblyés László szerk-ében újjá alakult a Nagyvilág c. világirod. folyóir., 1960-: Kardos László, 1974-: Kéry László irányította. 1961–: az Új Írás a megszűnt Új Hang örököseként az élő m. irod. szoc. elkötelezettségű alkotóinak a fóruma lett [szerk. Illés Lajos (1923–), Pándi Pál (1926–87), Váci Mihály, majd Baranyi Gyula, Jovánovics Miklós, Juhász Ferenc]. A párt elméleti folyóir-a volt a Társadalmi Szemle, vmint az 1958: alapított Valóság.  Elméleti kérdésekkel és az élő irod. kritikai gondozásával törődött az 1963-: a Kritika, a MTA Irodalomtudományi Int-ének, az Irodalomtörténeti Társaságnak és az Írószövetségnek a lapja [szerk. 1971-ig Diószegi András (1929–79), 1972-: Pándi Pál]. A fiatal írók munkáit közölte a Mozgó Világ. Veress Miklós (1942–), majd Kulin Ferenc (1943–) szerkesztette. A közművelődés fejlesztését szolgálta az Új Tükör c. képes hetilap, Benjámin László, Csanádi Imre (1920–91), Fekete Sándor gondozta. A szakmai folyóir-ok közül az Irodalomtörténet (Magyar Irodalomtörténeti Társaság lapja), a Literatúra (Irodalomtudományi Int. lapja) foglalkozott az élő ~ kérdéseivel. A Vigilia mellett az újabb alapítású ref. Confessio és az ev. Diakónia közölt vallásos szépirodalmat és tanulmányokat. A pécsi Dunántúl utódjaként született meg 1958: a Jelenkor  [szerk Tüskés Tibor (1930–), majd Szederkényi Ervin (1934–87)]. Az 1960–70-es években vidéki lapok: Napjaink (Miskolc); Forrás (Kecskemét); Életünk (Szombathely); Új Auróra (Békéscsaba); Palócföld (Salgótarján); Új Forrás (Tatabánya); Somogy (Kaposvár); Műhely (Győr); Dunatáj (Szekszárd). – Kiadók: Szépirod. Kiadó (vez. Illés Endre) a m. klasszikusok (Füst Milán, Tersánszky J. Jenő, Illyés Gyula, Németh László, Veres Péter, Szabó Pál, Déry Tibor, Illés Béla, Juhász Ferenc) életműsorozatai mellett több nagy sikerű könyvsorozatot adott ki (Magyar Elbeszélők, a Magyar Remekírók, az Olcsó Könyvtár). A Magvető (Kardos György [1918–85]) főként Weöres Sándor, Pilinszky János, Mándy Iván, Örkény István, Nagy László műveit gondozta. Az Új M. Kiadó fölvette az Európa nevet; a Magyar Helikon a kv-műv. értékek felé fordult. Az irod. ismeretterjesztést szorgalmazza a Művelt Nép Kiadóból alakított Bibliotheca és utódja, a Gondolat Kiadó. Az Akad. Kiadó irodalomtud. munkákat, a Kossuth Kiadó a marxizmus klasszikusait, a Móra Ferenc Kiadó, ill. a keretében működő Kozmosz  ifj. és gyermekirodalmi műveket jelentetett meg. 1962-: az irod. kiadványok száma meghaladta az évi 10–12 milliót. Írószövetség Darvas József vezetésével az Olvasó Népért mozgalmat szervezte. – A művelődéspolitika és az irod. élet átalakulása föllendítette az alkotókedvet, az írók modern stílusirányok, művészi módszerek és a közelmúlt irod. öröksége (József Attila) felé fordultak. Pándi Pál föltárta az „elsüllyedt irod.” vonulatát (Lukács László, Salamon Ernő, Zsigmond Ede stb.), elérhetővé vált a moszkvai emigrácó (Lengyel József, Hidas Antal, Kahána Mózes), hatottak a szomszédos országokban élő m. kritikusok és elméletírók (Fábry Zoltán, Gaál Gábor, Balogh Edgár, Sinkó Ervin). – A marxista esztétika és irodalomelmélet korszerűsödését eredményezte Lukács György esztétikájának (Az esztétikum sajátossága) és korai műveinek megjelenése, ill. élete utolsó évtizedében folytatott munkássága. A forr. avantgárd újszerű értékelése az ~ gazdagodását szolgálta. A hagyományok gondozása és befogadása kiterjedt az ~ más irányaira is. A polg. humanista áramlatokra,  a népi író-mozgalom eredményeinek az átvételére. – Visszatértek azok az írók, akik 1945 u. hosszabb időre eltűntek az ~i életből: Áprily Lajos, Csathó Kálmán (1881–1964), Féja Géza, Sinka István, Szentkuthy Miklós, Ottlik Géza. Szerepelhettek azok, akik 1956 u. egy időre börtönbe kerültek: Déry Tibor, Zelk Zoltán, Háy Gyula. Sorra jelentek meg Füst Milán, Gellért Oszkár (1882–1967), Áprily Lajos, Kassák Lajos, Illyés Gyula, Fodor József, Zelk Zoltán, Vas István, Weöres Sándor, Jékely Zoltán összegyűjtött versei; Tersánszky J. Jenő, Remenyik Zsigmond, Illés Endre, Németh László, Tamási Áron, Veres Péter, Szabó Pál, Darvas József életműsorozatai. Ekkor váltak az elbeszélő irod. meghatározó alkotóivá Sarkadi Imre, Örkény István, Karinthy Ferenc, Urbán Ernő, Dobozy Imre, Mesterházi Lajos. – Benjámin László megújította a szoc. lírát. Az Új Hold nemzedék, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Somlyó György, Szabó Magda, Mándy Iván, Mészöly Miklós a humanista hagyományt folytatta. A m. líra felvirágoztatói lettek a népi tehetségek: Nagy László, Juhász Ferenc, Kormos István, Simon István, Csanádi Imre, Fodor András, Szécsi Margit, Csoóri Sándor. – A hazai valóság eddig ismeretlen ter-eit mutatták be „a megújulás” nemzedékének mondott prózaírók: Sánta Ferenc, Galgóczi Erzsébet, Szabó István, Kamondy (Tóth) László, Csurka István, Moldova György, Fejes Endre (1923–). Új költő- és elbeszélőtehetségek próbálták erejüket: Garai Gábor, Váci Mihály, Ladányi Mihály (1934–86), Orbán Ottó (1936–2002), Mezei András (1930–), Somogyi Tóth Sándor (1923–2000), Galambos Lajos (1929–86), Szakonyi Károly (1931–), Kertész Ákos (1932–), Rákosy Gergely (1924–98), Hernádi Gyula (1926–2005), Kardos G. György (1925–97) és társaik. – A bővülést, gazdagodást mozdította elő az egyre szorosabb kapcsolat a szomszédos országok m. íróival, irodalmával, s a nemzetiségi irodalmakat gondozó folyóir-okkal: Irod. Szemle (Pozsony); Utunk és Korunk(Kolozsvár); Igaz Szó (Marosvásárhely); Híd és Új Symposion (Újvidék); Üzenet (Szabadka). Mo-on is olvashatták a szlovákiai Madách, a romániai Kriterion és Dacia, a Vajdasági Fórum kiadók kveit; Szlovákiából Fábry Zoltán, Egri Viktor, Duba Gyula (1930–), Rácz Olivér (1918–97), Dobos László (1930–), Ozsvald Árpád (1932–2003), Zs. Nagy Lajos (1935–2005); a fiatalabbak köréből Tőzsér Árpád (1935–), Cselényi László (1938–), Gál Sándor (1937–) műveit. Romániából Asztalos István, Nagy István, Szemlér Ferenc, →Kiss Jenő, Horváth Imre (1906–93), Méliusz József, Horváth István (1909–77), Balogh Edgár, Jordáky Lajos (1913–74); a középnemzedékből Sütő András (1927–2006), Szabó Gyula (1930–2004), →Beke György, Deák Tamás (1928–86), Székely János (1929–92), Kányádi Sándor (1929–); a fiatalabbak közül Szilágyi Domokos (1938–76), Lászlóffy Aladár (1937–), Király László (1943–), Bálint Tibor (1932–2002), Szilágyi István (1938–), →Kocsis István; Jugoszláviából Sinkó Ervin, Gál László (1902–75), Herceg János, Major Nándor (1931–), Ács Károly (1928–), Fehér Ferenc, Bori Imre (1929–2004); a fiatalabbak közül Gion Nándor (1941–2002), Deák Ferenc (1938–), Domonkos István (1940–), Tolnai Ottó (1940–), Brasnyó István (1943–). Ezzel párhuzamosan megvalósult a hazai irod. és a ny-i országokban élő írók párbeszéde. Szervezésében a bpi „Anyanyelvi Konferenciák” és a párizsi Magyar Műhely c. folyóir. (szerkesztői Bujdosó Alpár [1935–], Nagy Pál [1934–], Papp Tibor [1936–]) vállaltak szerepet. – A ny. magyar emigráció írói: Cs. Szabó László, Márai Sándor, Zilahy Lajos (1891–1974), Kovács Imre, Szabó Zoltán, Ignotus Pál, Határ Győző (1914–2006), Tűz Tamás (→Makkó Lajos); fiatalabbak: Bakucz József (1929–90), Gömöri György (1934–), →Horváth Elemér, Kemenes Géfin László (1937–), →Major-Zala Lajos, Siklós István (1936–91), Sulyok Vince (1932–), Vitéz György (1933–), Thinsz Géza (1934–90) költő, Czigány Lóránt (1935–), Karátson Endre (1933–), Sárközi Mátyás (1937–) próza- ill. tanulmányíró. – A hazai irod. élet kibontakozása és szervezeti egységesülése a műv. irányzatok, a stílusáramlatok és alkotói módszerek változatosságával járt együtt. A költ-ben: erős hangsúlyt kapott a szocializmus eszméinek, távlatainak átélése; nyomatékosodott a közéleti elkötelezettség; megnőtt az érdeklődés a fil. kérdései iránt; erősödött a történelembölcseleti igény, amely a hajdani és a közelmúltban lezajlott történelmi drámák erkölcsi katarzisát kereste; nőtt a 20 sz-i líra modern irányzatainak, benne az avantgárdnak és a neoavantgardnak a kedveltsége. A prózában egyre fontosabb lett a megismert valóság dokumentarista és szociografikus ábrázolása, a tört. összeütközések fil. és morális értelmezése, az elvont példázatok, a metaforikus ábrázolások. A drámában, színházművészetben: élre törtek a modern dramaturgiai technikák: az epikus színház, a drámai parabola, a groteszk, az abszurd dráma. Új esszéíró nemzedék felnövekedésével ablak nyílt Eu-ra, sőt az egész világ irodalmára. – Az 1969 u. az ~ a számvetést és az összefoglalást végezte el. Az 1968: induló gazdaságirányítási reform következtében újra kellett gondolni az ember és a társad. viszonyát, új elméleti és módszertani megoldások keresésével. A fejlődésnek indult közgazdaságtan, történettudomány és szociológia vonzotta a fiatal írókat is. Új elméleti áramlatok, fil., szoc., lélektani irányok, módszerek honosodtak meg: →egzisztencializmus, →fenomenológia, logikai →pozitivizmus, antropológiai, empirikus →szociológia, neofreudizmus, behaviorizmus, magatartás-kutatás. Az irodalomelméletben megerősödött az információelmélet, a →strukturalizmus, a →szemiotika, az irodalomkritikában a matem. módszerek és az újabb nyelvészeti irányzatok. Terjedtek a Ny-i értelmiségiek, írók, költők, így Kierkegaard, Heidegger, Sartre, Wittgenstein, Hartmann, Toynbee, Durkheim, Weber, Lévi- Strauss, Barthes, Jakobson, Gurvitch, Adorno, Marcuse, továbbá a marxisták és „marxizálók”, mint Garandy, Goldmann, Althusser, Ernst Fischer munkái. Mindez átalakította a humán értelmiség műveltségének hagyományos szerkezetét: korábban a humán műveltség középpontjában az irod. helyezkedett el, ez fejezte ki a m. társad. közösségi, azaz nemzeti és szociális tudatát, helyettesítette a társad-tud-okat, a szoc. kutatást, a nemzet önismerete volt. A 70-es évek társad-tud. fejlődése részben elvett ezekből a feladatokból, részben átalakította őket: míg régebben az irod. lényegi jellemzője az volt, hogy a valóságtól jutott az elvonatkoztatáshoz, a tapasztalatból épített elméletet, 1970 u. inkább  az elmélet és tapasztalat kölcsönhatását igyekezett megvalósítani. Ebből kérdező, kísérletező irod. született, a költészet modern nyelvfilozófiák vonzásába került, az elbeszélő irod. a modern társadalomtudomány elméleteivel vértezte föl magát. Több író leszámolva a közérthetőséggel, „szövegirodalommal” kísérletezett: a cél a sajátos szöveg megalkotása lett, kissé háttérbe szorítva az olvasói megértés fontosságát. A Nyugat első nagy nemzedékének helyére a „második generáció” lépett. Az 1960-as években meghalt Füst Milán, Tersánszky J. Jenő, Áprily Lajos, Tamási Áron, Kodolányi János, Sinka István, Jankovich Ferenc (1907–71); a 1970-es években Lukács György, Németh László, Veres Péter, Szabó Pál, Darvas József, Féja Géza, Erdélyi József, Fodor József, Lengyel József, Illés Béla, Déry Tibor, →Rónay György, Örkény István, Hajnal Anna, Toldalagi Pál (1914–76), Zelk Zoltán, Komlós Aladár (1892–1980), a fiatalabbak között Simon István, Váci Mihály, Darázs Endre (1926–71), Urbán Ernő, Szabó István, Kamondy (Tóth) László, Kormos István, Nagy László, →Pilinszky János. – 1980-: →kortárs magyar irodalom (pótkötetben)  M.F.

Alszeghy Zsolt: A 19. sz. m. irod-a. Bp., 1923. – Kat. írók új m. kalauza. Szerk. Almásy József. Uo., 1940. – Klaniczay 1964. – Lukáts 1970–75. – MItB I–VIII. – A m. irod. évkönyve 2005. Szerk. Hanti Krisztina és Laik Eszter. Bp., 2006.